Sütő Csaba András
Khaosz
engedte magától vagy kiváltak ember nem mondja meg tátongó űr voltját firtatni kár nem ember mondja meg kivált belőle ülepedett az alj engedte őket az udvarra mind az udvarról szöktek hét határba arénáztak jobb tudásuk szerint NÜX EREBOSZ AITHÉR HÉMERÁ éjszaka sötétség nappal fényes égfolyam nappal fényes égfolyam sötétség éjszaka sötétség éjszaka fényes égfolyam nappal fényes égfolyam éjszaka sötétség nappal ki engedte ki küldte őket mondd egyik a másikba gabalyodva s viszont szédülve aztán szanaszét pörögve ki hagyta őket randalírozni az udvaron
Nüx
a rézküszöbön jön szembe naponta
Éjszaka és Nappal, s egymás közelébe hogy érnek,
egymást üdvözlik, de az egyik jön ki az ajtón,
megy be a másik, nincs együtt soha otthon a kettő,
mert ha az egyik házon kívül járja a földet,
bennmarad és ott vár idejére a házban a másik,
míg a sor aztán rákerül és útjára elindul.
Az visz földilakóknak fényt s mindent bevilágít,
ez karján a Halál testvérét hozza, az Alvást,
Nüx, a veszélyes, szürke, ködös felhőbe takarva.
(Hésziodosz: Istenek születése)
begyújt kitakarít akkor is ha előtte lesz még szava a zsarátnok fogalmatlan eredőihez felrakják lábuk mellől pohárhoz párnak a literes üveget kaszálnak az elemlámpák kék-fehér szárnyaival csend marakodói tisztes távolság piszkos meleg szeleteléssel rekesztett utcafront ásít akár a csővég a színtelen vizet feledésbe mártva már folyik kifelé folyik előre folyik kifelé folyik belőle a tisztaság és a szenny a szenny és a tisztaság többé hallani sem akarja a vének bölcsességét gerusia forum romanorum senatus areiosz pagosz nem akar hallani legyalult csapágyas szalajtó végletek a szellem házalása szédelgő vattapamacsok az ég maradékán [hát máshogy alakult soha nem volt megbeszélve élve is untig elég volt vállán ifjonti köntös osztja végbe mart sebekkel szájal egyként sem hiszi szikkad a pillanatra fűzött vérengző diadal nehéz láncok futnak össze a látóhatár matt peremén megfeszülnek végigvágnak az égen harmincegy hasas csepp a vezérdróton eső után] fészkalódik a bokorra szakadt sötéten zümmögnek átjátszók állnak a piktorok szárad a vásznon a léttől lopott festék gyújtsatok fényt vendég akkus igen erre tessék [minden körforgásból kizárt elem hiányzik és √√ányozni fog innen és túl az érthetőség határain magas volt ez is bivalynak a röpcsi az égre firkált kéményfüst alatt a szerencse fogadott fiai beverték a szunyát keltek a sötéttel nyugtázták indul a négykerekű a kéziféket kiengedték világítást fűtést kapcsoltak ráadták a gyújtást vagy ültek ázott soha nem száradó szemmel zúgó fejjel fogyó szerencsével a menetrend szerinti járaton] osztották a kicsit a fojtogató hajnalt repesztő mínuszfokban az út közepén nyomta rájuk a satuféket motor leáll és a négyötvenes krédó dorombolása mellett a lábuk körül motozó melegben a lakott területen belüli parkolás előnyeiről cseréltek eszmét [kinn depóztattak a téesznél onnét jövök egyenest és kérdem akkor kinek lehet itt hidege baszd meg teli szájjal szidták egymást malacszínről pipacsvörösre váltan négy évszakhoz igazodik áll tavasszal nem tavasz áll nyáron tíz-tizenkét fokban hajnalban didereg nem nyár huszonnyolc törli arcát kanállal vájkál a dér nem csípte tök húsában nem ősz orange skalpgyertyát igazít halálba faragott vicsorgása közé turkál és óvatlanul a tél lucskaira gondol] begyűjt betakarít akkor is ha hátra van még a java a dandár nyugalmazott nagy verekedői elrakjákkezük ügyéből a késeket hallgatnak a steklámpa üres árnyaival csendes rakodói a tisztes szegénységnek tiszta hideg szélbe eresztett arcuk dereng akár szipolyozott színre rángatott emlékmás még hátra volt hátra volt vagy előre volt a java mindenesetre még előre hátra volt
Erebosz
Látni fogják a népek,
és megszégyenülnek minden hatalmuk
ellenére; a kezüket a szájukra teszik,
a fülük pedig megsüketül.
(Mikeás, 7. 16)
és jött nappalra nappal sötétre sötét hajnalra rögökkel birkózó felázó tűzgömb nyoma száradó hantok fényben forgó ágak a párát felitatta rengett a levélhúson és tovább [borzongató gorty emberes hörpintés előbb öblít szája mosolyra aztán húzódik habkörívet ráncol az este elhanyatlik mint beteg látatlan állat nem fellelhető remegő izmokkal állnak odabenn ülnek faszéken faasztaloknál üvegből pohárból hasonlót szűrnek és tűrnek a becsavart izzó fényénél a rovarozó vad buráról lassan orrukig égett a rátapadt por itták a hideg komlóst a kukoricást] mi kopog mégis mi kaparász a padlások ó zugaiban bölcsességről nemigen bolondságukról inkább cincognak egerek amíg végeérhetetlen útjaik megszakítva két lábra állnak bajszuk alól egyszerű hang szökik [botorkál bokáig szemétben salakos betonfödémen fullasztó meleg szétcsoszogott törmelék azoknak akik hitték az évek vonulását erős szerszámokkal tekintgettek körül éleztek fejszét dagasztották a kapanyelet hordóban nem estek hasra nem feküdtek hanyatt öntözésnél az évszakok lassulva forgó beálló árulásában nyeltek port esőt sarat műveljétek kertjeitek apátok anyátok az ősök mozdulatai elhanyatlóban] húzták a rókafarkú fűrészfogakat a zendülő ágak friss kérgén megannyi nedvedző horzsolás csettegtettek a metszőollóval szarkával fadoktorral az izgága otelló és a megfontolt izabella tőkék körül [erős napsugárzás hőmérséklet szél csapadék pont ahogy tanították nem dolguk de aranyat beszélnek sajtot énekelnek a dajdajban párolgástól fulákulóktól este tíz után a falak jótékony biztonságos eresztékeiben szájukból kifelé amikor már csak a mukk vagy nem mukk az itt a kérdés számolják pénzüket telnek tátongnak féltik és felejtik egyetlen kincsük az időt]
Sütő Csaba András (1979) költő, az Ambroozia folyóirat szerkesztője. Legutóbbi megjelent kötete: megnéztem újra (2022).