Acsai Roland

A vigasztalanságról

A szúnyogok hadának
	a vér a vándorút,
a végtelenség várhat:
	jelenre vár a múlt.

Nincsen vigasztalanság,
	a szív belül ezüst,
s a csillagok belakják
	a végtelen terük.

A régi arcokról

Vitorla leng a szélben,
	alatta ring a tó,
mint ötven-hatvan éve:
	elúszott már e kor.

Apám, anyám a parton,
	én még meg sem vagyok,
a vízben régi arcok,
	a szél tovább lapoz.

Az életről

Beúszni kéne messze
	a múlt idők felé,
hol nem születtem meg se,
	voltam a semmié.

De mégis jobb az élet:
	arany homokszemek,
itt van a feleségem,
	és itt a két gyerek.

Élni akarnak

Élni akarnak a holtak,
másnak az élete kéne.

Élne az ág, ami korhad,
lengene lombja a szélbe.

Lenne a tegnap a holnap,
csapna egérre a vércse.

Élni akarnak a holtak,
égni akarnak elégve.

_{Acsai Roland (1975) író, költő, műfordító, drámaíró. Legutóbbi kötete: Áttelelő nap (2023).}