Acsai Roland

A fenyőrigók fotójáról

Fenyőrigók fotója
	a szemben készül el,
amíg a semmi sodra
	magával nem cipel.

A szürke ég alatt mész,
	a szürke föld felett,
csupáncsak néhány perc még,
	aztán megérkezel.

A kislányod eléd megy,
	kezében ott a plüss.
Ágból fakad az élet,
	családfán ő a rügy.

Játszol vele pár percet,
	és ő játszik veled,
így mind a ketten nyertek,
	és nem lesz, aki veszt.

A semmi immár távol,
	akár a tűnt rigók.
„Itt minden boldogság volt” –
	a hangjuk messzi szól.

Az állatbolt

A zebrapintyek újra
	itt vannak már velünk,
akár két élet súlya,
	amit lemérhetünk.

Ott vettem a kalitkát,
	ahol egy szárnya tört
veréb ketrecben ugrált
	sok évvel ezelőtt.

Tandorival bejártunk
	meglátogatni őt,
ha arra vitt a lábunk,
	mint régi ismerőst.

Megtudtam a boltostól,
	hogy Vili volt neve,
azóta már elpusztult,
	néhány évtizede.

Persze, Dezső sem él már
	és nincsen madara…
Így hoztam a kalitkát
	a pintyeknek haza.

Időt idővel mérni,
	élettel életet –
időtlenségben fénylik
	a fénymag és köles.

Mit értek

Nagyobb kalitkát kaptak
	a zebrapintyeink.
A foltos és a barna,
	kik itt élnek velünk.

A hangjuk halk, dudáló,
	gurul a sok köles.
A szárnyuk égi zászló,
	fejünk felett lebeg.

Ha éjjel összebújnak,
	egymást melengetik
a testek és a tollak
	egészen reggelig.

Mi meg alszunk az ágyon,
	míg fel nem keltenek.
Mit értek boldogságon?
	Hát éppenséggel ezt.

Újpalota, telve telő

Újpalotára kimentem a pintyért, és hazahoztam
táska-melegben a busszal, a hímet először. Az ablak
mit mutatott a szememnek, a szívnek? A városi parkot
és a lakótelepek vonulását szürke csapatban,
míg kopogott a madár a sötétben, a sárga dobozban.
Dél lehetett pedig, és alakult odakint az idő már.
Itt van azóta a pinty mivelünk, meg a párja is itt van –
óra se tudja lemérni a telve telőt idejével.

_{Acsai Roland (1975) író, költő, műfordító, drámaíró. Legutóbbi kötete: Áttelelő nap (2023).}