Acsai Roland

A szőlőfürtről

Darázs a nyári napban
	hosszan törölközik,
időnk madárcsapatban
	felhők alá szökik.

Ki visszanéz, az látja
	lebegni testüket,
a hangjukat csodálja,
	ha éppen nem süket.

Az élet árnyékából
	is van még visszaút –
a szőlő fürtje lángol,
	darázs a mustba fúl.

A múlt idők mohájáról

Hibiszkusz arca néz ránk
	kerítések mögül,
a tóra árnyék hullik,
	és máris ránk kövül.

Kaszáspókláb kaszálja
	a múltunk zöld füvét,
a régi gázpalackok
	sötétkék lángja ég.

A megfizethetetlen
	még megfizethető,
a múlt idők mohája
	a szíven újra nő.

A szivárványról


Szivárvány volt felettünk,
	szivárvány részlete.
Nem érte el felét sem,
	volt csak a negyede.

Te voltál ott mellettem,
	meg még a két gyerek.
Csak erre emlékezzem,
	ha innen elmegyek.

E szivárványszilánkra,
	mi úgy szórta a fényt,
miként egy emlék lángja,
	ha mindent felidéz.

Rákosmezei elégia

Nincs gyönyörűbb patakok kifakult, sima mályvaszinénél,
nincs szaporább sugaras köveken fura fényzivatarnál.
Ámulatunk a miénk, csoda szent helye árva lakunk,
évszakaink szakadó zivatarja a zárdafalak közt.

Tiszta a név sebe, néma a szó szava, tűzfal a múlt már:
átigazolt maradék vigaszunk hideg, őszi napokhoz.
Hárfa a nyárfa, a szél keze pengeti hangtalan újra –
elsodor árvize, mint levelet, mi lehullt a patakra.

Romfalakon feketén fütyörész a rigó: feledés ez.
Hangja a szél meg a víz, tüdejében az édeni semmi.
Szűk begye őrli a múltbeli édes idők csigaházát.

_{Acsai Roland (1975) író, költő, műfordító, drámaíró. Legutóbbi kötete: Titusz, a hős (2022).}