Csengey Dénes
Ki az? Ki az[1]
Ki az, ki az, aki lennénk, ha volnánk?
Ki az a nagyszerű képzelt személy,
akivé születtünk volna,
ha vágyunk el nem vetél?
Ha lehetnénk, ugyan mifélék lennénk?
Kivel, ki ellen, kiért, miért?
Mi hajszolná egy másik életben
egy másik arcunkba a vért?
…
[1] Az itt közölt verseket/dalszövegeket 1985 és 88 között írta Csengey Dénes Cseh Tamásnak megzenésítésre. A tervezett, aztán végül el nem készülő második közös műsorukban kaphattak volna helyet. A Cseh Tamás és Csengey Dénes hagyatékában megőrzött kazetták tanúsága szerint az ötből négyhez dallam is készülőben volt, azonban végleges dal formáját egyik sem nyerte el. Az itt megjelenteken kívül további ismert és ismeretlen dalszövegekből, illetve korai, hetvenes évekbeli Csengey-versekből álló, előkészületben levő válogatás Távmondat címmel a Pannon Tükör folyóirat gondozásában várhatóan 2022. április végén jelenik meg. (Csengey Balázs)