N. Horváth Béla
A költő és neje
Illyés Gyula Petőfi-értelmezései
Illyés életművében Petőfi neve sokszor előfordul. Jellemzően a 30-as évek tanulmányaiban, esszéiben, publicisztikájában hivatkozik rá, amikor Petőfi a „nép” poétikai reprezentációjáért és a politikai emancipációjáért folytatott küzdelem példáját jelentette nemcsak számára, hanem a népi mozgalom más képviselőinek is. Az életpálya későbbi szakaszában is gyakorta megjelenik a költőelőd. Természetesen nem poézise a vonzerő, hisz az avantgárdot is megjárt Illyés a modern költészet nyelvét beszéli. Petőfi alakja – némiképp absztrahálva, a történelmi konstellációból kiszabadítva – válik egy költő–értelmiségi szerep és magatartás mintájává: a közösség képviseletét szimbolizálva.
Petőfiről alkotott képét legrészletesebben és legösszetettebben az 1936-ban megjelent Petőfiben formázta meg.1 Termékeny időszaka ez a pályának. Mint a monográfusok is kiemelik,2 Illyés rövid idő alatt három jelentős prózai munkát publikált (Oroszország, 1934; Puszták népe, 1936), s közben teljes energiával vett részt az Új Szellemi Front vitáiban, illetve az annak elő- és utórezgéseként értékelhető publicisztikai csatározásokban. Mind a Puszták népe, mind a Petőfi egy aktuális politikai, társadalomtörténeti helyzetre reflektál, s azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket az alakuló népi mozgalom céljai felvetnek: a társadalmi modernizáció és az alulsó társadalmi rétegekből származó értelmiség lehetősége, szerepe, küldetése ebben a folyamatban.
A Petőfi megírásában több inspirációs erő hathatott. Egyfelől az a természetes azonosulás, amit a szülőföld, illetve a gyermekkor közös tája, vidéke adhatott. Emlékezetes sorok olvashatók a Puszták népe azon részében, amely a rádöbbenés izgalmát és feledhetetlen élményét örökíti meg. Petőfi azon a tájon élt diákkorában, amelyet ő is jól ismert: „Egy tavaszi reggel a küszöbön kuporogva, mohón és gyanútlanul olvastam egy testes könyvet, nagyanyám még a téli tollfosztások földerítésére kölcsönözte valami vándor kereskedőtől. Hirtelen forró bizsergés öntött el, kifejezhetetlen boldog kéj, nemcsak lelki, de testi is. A vér arcomba ömlött; föl kellett állnom. Azt olvastam, hogy Petőfi Sándor évekig itt élt Sárszentlőrincen, itt járt gimnáziumba. Nem volt tévedés, elolvastam másodszor, harmadszor, tizedszer is. Nem Sárszenten, nem valamelyik Szentlőrincen… hanem itt, ebben a faluban járt, ott arra a jegenyék mögött…”3 Nem tudni, milyen könyvet olvasott a gyermek Illyés, de a századelőn már a kiterebélyesedett Petőfi-kultuszban népszerűsítő kiadványok is voltak. 1935-ben a felnőtt Illyés visszatért gyermekkori Petőfi-élménye színhelyére, hogy könyvet írjon a példaképnek tekintett költőről. „Ismeri a tájat, ahol Petőfi járt, ahol Uzd és Borjád között a négyökrös szekér ballagott, belép az ozorai kocsma nagytermébe, ahol egykor lámpaláztól vörösen Petőfi Sándor legelőször tette a lábát színpadra. Személyes vonzalmat érez a témához, úgy érzi, több érdekessége, több köze van Petőfihez, mint más kortársaknak. Családja történetében is megtalálja az egyberímelő mozzanatokat: apja éppúgy kocsmát bérel, mint Petőfié, éppúgy jóhiszeműsége, a rokoni kölcsön viszi a jégre, mint az öreg Petrovicsot, s mint ha még a két apa természetében, hajlamaiban is volna valami rokonság.”4
1 Illyés Gyula Petőfiről szóló könyvét Petőfi címmel jelentette meg. A későbbi kiadásokban Petőfi Sándor a címe. Tanulmányunkban az 1963-ban napvilágot látott (Szépirodalmi K.) kiadás szövegét idézzük. A későbbi, a francia olvasók számára készült szöveg a magyar történelem (kisebb részben irodalom) bizonyos részletkérdéseit világította meg. A Petőfiben kevésbé exponált a Kossuth–Görgey-vita, s Görgey alakja kevésbé negatív. (Az első kiadás 22 fejezetből áll.)
2 Tüskés Tibor: Illyés Gyula. Bp., 1983, Szépirodalmi, 173; Izsák József: Illyés Gyula költői világképe. Bp., 1982, Szépirodalmi, 264.
3 Illyés Gyula: Puszták népe. Bp., 1936, Nyugat Kiadó Vállalat Rt., 24.
4 Tüskés, i. m. 169–170.
N. Horváth Béla (1953) irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA doktora.