Falusi Márton
Elégia Cambridge-től egyre messzebb
Vas István versére
Videókat nézek diákjaidról, egy közülük nem lehettem, aki nagy dolgokra készül, s mindegy, hogy elér-e bármit, mert oda járt, ahol az egyetem ősi eszméje él, írják az eszmék történetét. Anyanyelvem van. Egyebem semmi. De az is legkevésbé az enyém, inkább tekinthet engem az övének, használ, birtokol, elidegenít, megsemmisít végül… igen, megsemmisít. Előtted hozom szóba, öltöm egyik szavát a másikba, így hálóz be, vigyázz, téged tart a legtöbbre, és azt hiszi, hogy megszerezhet, ha rólam letesz. Russelled, Wittgensteined címére postázták a magnószalagot, jogi szótárral hagytam először nyomot vagy jelet, s nem kerültem ugyan hozzád közelebb, de levizsgáztam. Lord Byron, Sylvia Plath hangján szólítottál meg, de már belátom, hogy túlértékeltem lovagias gesztusodat. Ha akarnál tőlem valamit – miért is zárnánk ki –, beszéljük bár ugyanazt, gondolkodni gyökeresen másként gondolkodunk. Mit rejt az egyetem? Iskoláim potyogó cserepeit miért ferde szemmel nézem, mint a felszállópályát? Hibájuk-e, hogy ennyire vittem, nem öregbítem hírnevüket, míg kampuszukon sztárépítész irtja ki a rézsűt megfogó cserjést? Mindennap kiállítja rajzainkat az óvónő, és egytől egyig végigkérdezi, kinek melyik tetszik, és miért, de nőttön nő a kín, hogy mindnyájan tanácstalanul ezt feleljük: azért, mert szépen csinálta. Elszégyelltem magam csoporttársaim között. Mit ér, ki erre nem mond semmi értelmeset? És annyi könyvet átpörgetek, esszét, verset írok, lapot szerkesztek, annyi tanóra, tévéműsor befejeződött, leforgott, mégsem tudok rá érdemben válaszolni. Hazámnak nincs ízlése. Hogyan legyek különb, ha a szemlélet tőled mérve kap távlatot, ám nélkülem nincsen mire büszkének lenned? Ha nem és nem értik, amit, és ahogy fogyatkozik a megszólítható, a kérdés mennyiségi? A válasz pedig csövezik a redvás, töredezett nyelvi aluljáróban: azért, mert szépen csinálta. Mínuszok röpködnek az Egyetem téren. Szórványos hózápor ígérkezik, a telet is lepapírozták, hogy tavaszig megtérüljön. Nem vár alkotmánybírát szolgálati jármű, sétálóutca lett helyén zsánermadárral, amióta végeztem, és amúgy sem… Azért, mert szépen csinálta? Bolognaitól bűzlik a Főzelékfaló, betérek, vén diák, örök pályakezdő és notórius pályaelhagyó. Mi végre munkálkodtak glosszátorok és kommentátorok, skolasztikusok és humanisták a továbbélő római jogon? Mi cél szolgált a Regnum Italicum sok parányi köztársasága? Mit a Trinity College? Hol olcsóbb, hol drágább a diploma, de végső soron megfizethető, mi nem való, hatályon kívül, és ki nem való, határon túl helyezhető, s az antik retorika szájából veszik ki a szót, avagy onnan vész ki. Ezen a ponton hívnák föl figyelmemet anonim lektoraid, hogy álljak elő hivatkozásaimmal. Üzenem nekik, hogy hetek óta nem reagálnak a jótékony felejtés cenzorai. Kifőzdém a sütőből kirántja borjúlábjegyzetét, és tartárral mindent kitálal. A száraz hasáb több olajat is fölszívott volna, a frissen vakolt épülettömb több évfolyam árnyékát beinná, akár bőröm az arckrémeket. A tudás: lelki kopóalkatrész, csereszabatos kialakítás, ahogy bevésették füzetembe a komputer meghatározását. Részben sem vagyok kopóalkat, hiába szaglászom krónikádat, régi vázlataim olyan idegenek, akár eső áztatta burkolathibák, kibetűzhetetlen utcanévtáblák és nyílásba betűzhetetlen napkorongok. Mit számítasz, Cambridge, ha háború tombol, de nem olyan, mint hajdanán, nem éneklik meg a mészárszéket képernyőnk utolsó csatlósai? Kit bűvöl el a múlt azért, mert tágas, ha nemzet sincs és nemzetközi sincs – azért, mert egykor szépen csinálták a magyarázat nélkül kitűnők? Kezemet tördeltem az óvodában, nem hallottam rólad, te sem rólam, utólag csak annyi elmondható, hogy azóta is folyamatosan hidrogénből héliumot állít elő a középkorú világegyetem kvantumtörténelmébe vetett ősbizalma.
Falusi Márton (1983) költő, esszéista, kultúrakutató. Legutóbbi kötete: Várható elbukásunk (esszék és tanulmányok, 2023).